A MIAIntuició – Az alkotó teamek versenye
Erdősi Gyula:
A MIAIntuició
– Az alkotó teamek versenye
(Áttörés Menedzsment)
Pontus Kiadó
Budapest
2025
Tisztelgés
a Magyar Tudományos Akadémia
megalapításának 200 éves évfordulóján
a magyar oktatás megújításának
néhány gondolatával,
különös tekintettel a mesterséges intelligencia alkalmazására
Tisztelt Olvasó,
A BME-n 1980-tól kezdve fejlesztettük és alkalmaztunk csoportos szellemi alkotó technikákat. Voltak szakmai és tudományos eredményeink, amelyek mindig a szervezés, a módszerek és a közös gondolkodás kérdései körül forogtak. A technika világa, a mérnöki szemlélet és a pedagógiai hivatás egyszerre volt jelen munkánkban. Erről számoltunk be a MI A BME MEGÚJULÁSÁÉRT c könyvben (2025). Ezekből a tapasztalatokból nőtt ki a gondolat: ha az ember képes a csoportban rejlő erőt felszabadítani, akkor az intuíció kollektív formában még hatékonyabb. Ma, a mesterséges intelligencia korában, ez a felismerés új értelmet nyer – és ebben áll a MIAIntuíció születése.
A MIAIntuíció teamben – Az ember és a gép új szövetsége
A jövő kulcsa az emberi intuíció és a mesterséges intelligencia találkozása. A MI egyszerre jelenti a közösséget – a közös gondolkodást, a „mi”-t – és az AI-t, a Mesterséges Intelligencia Artificial Intelligence angol kezdő betűit, amely az ember szövetségesévé válik. Nem helyettesíteni akarja az embert, hanem kiterjeszteni gondolkodásának és alkotásának lehetőségeit. Az igazi erő nem az egyénben rejlik, hanem a csoport intuíciójában. A team tagjai egymást kiegészítve, közösen hoznak létre új felismeréseket. Ebben a folyamatban az emberi kreativitás és az AI rendszerező, gyorsító képessége összeadódik, és olyan eredmények születnek, amelyek külön-külön elérhetetlenek lennének. A cél egy új szövetség kialakítása ember és gép között, ahol a valóságos és a virtuális tér egymást kiegészítve ad teret az alkotó munkának. A közös gondolkodás gyakorlótere egyszerre fizikai találkozások színtere és online tudásmegosztás, ahol az innováció csírái megszületnek. A fejlődést a HIT-modell szolgáltathatja:
- Hálózat – emberek és gépek összekapcsolódása,
- Innováció – új utak keresése a közös intuíció az Iskolateremtők által,
- Tudásközösség – a közösen felépített, megosztott tudás ereje. Az oktatási intézményeknél az ALUMNI.
A verseny nem ellenség, hanem a fejlődés motorja. Az igazi kihívás az, hogy bebizonyítsuk: ember csoport és gép együtt többre képes, mint külön-külön. Ez a verseny nem a puszta győzelemről szól, hanem arról, hogy az intuíció és az intelligencia szövetsége miként képes maradandó értékeket létrehozni. Ez a MIAIntuíció küldetése: a jövő szolgálata, az emberi közösség és a mesterséges intelligencia egyesítése az intuíció erejével. Mindehhez Áttörés Menedzsment szükséges.
Budapest, 2025. augusztus 20.
Erdősi Gyula
okl. villamosmérnök, mérnöktanár, gazdasági mérnök, CSc,
az Iskolateremtők c. könyvsorozat alapítója és szerkesztője
https://miaialkototars.blogspot.com
A MIAIntuició teamben
– Az AI párbeszéd intuitív csoportban
A Magyar Intuíció
Az oktatás minden szinten fordulóponthoz érkezett. A mesterséges intelligencia új korszakot nyit: globális tudáshoz való hozzáférést, egyénre szabott tanulási utakat és közösségi alkotótereket teremt. A jövő tanulási környezete három alappilléren nyugszik:
- Személyre szabott tanulás MI-asszisztensekkel, amely a fejlődést egyéni igényekhez igazítja.
- Fejlesztési témákra épülő képzés, ahol a tanulók aktívan választanak és alakítják saját útjukat.
- Közös innováció és alkotómunka, amely valós és virtuális közösségekben egyaránt kibontakozik.
A magyar nyelv ebben különleges küldetést hordoz. Nem véletlen, hogy a mesterséges intelligencia rövidítése – AI – magyarul a MI szóval cseng össze. Ez egyszerre jelenti a mesterséges intelligenciát, a közösséget („mi”) és az intuíciót. Ez a hármas jelentés olyan, mintha a Gondviselés írt volna jelet a nyelvünkbe: egy isteni szikra, amely arra emlékeztet, hogy a magyar nyelv több, mint kommunikációs eszköz – üzenethordozó a jövő számára. Ez a szikra azt üzeni: a közösség, az intuíció és az emberi értelem csak együtt vezethet el a megújuláshoz. A magyar nyelv különlegessége ebben a történelmi pillanatban világossá teszi, hogy nem véletlenül vagyunk megszólítva. Feladatunk, hogy az Intuíció nyelvét az emberiség szolgálatába állítsuk. A Magyar Intuíció így válhat az AI nyelvévé – a jövő tanulási és alkotási modelljének vezérlő elvévé.
Magyarország mint modellalkotó
Ritkán adódik a történelemben olyan pillanat, amikor egy ország valóban új irányt mutathat a világnak. A csoport intuíció és a mesterséges intelligencia ötvözése ilyen pillanat. Ha Magyarország él ezzel a lehetőséggel, nemcsak felzárkózhat, hanem példát is adhat arra, hogyan lehet az oktatás és a tudomány új korszakát elindítani. Ez az út egyszerre szolgálja a nemzet érdekeit, a fenntarthatóság ügyét és a magyar fiatalok jövőjét. A jövő oktatásának zászlaján ezért egy mondat áll:
MEGÚJULÁS – A MAGYAR INTUÍCIÓ EREJÉVEL
Az intuíció a szent ajándék,
az értelem pedig a hűséges szolga.”
— Albert Einstein
Magyar Iskolateremtők
Kérek QR Kódot:
“Sok mindenre jó vagyok…Nincs bennem …intuíció… bizony nincsen, mit csináljak!”
Simonyi Károly iskolateremtő, a BME tanszékvezető professzora, akadémikus, atomfizikus, villamosmérnök, pedagógus és szervezőmérnök. Mindannyiunk példaképe, aki realista és magához is kritikus volt.
R30 évig írta A fizika kultúrtörténete c. könyvet. Egyedülállót és maradandót alkotott. Ezt adta Európának, a világnak. Ez a gigantikus 620 oldalas könyv a BME méltó ajándékam, tisztelgés az MTA 200 ünnepre!
Bevezetés – Miért most?
A 21. század elején olyan változások sodrában élünk, amelyek gyorsaságát és mélységét korábban elképzelni sem tudtuk. Az információrobbanás, a mesterséges intelligencia megjelenése, a klímaváltozás és a globális geopolitikai feszültségek egyaránt olyan kihívások elé állítanak bennünket, amelyekre a hagyományos oktatási és tudományos módszerek már nem adnak kielégítő választ. Magyarország számára most egyszerre adott a veszély és a lehetőség: könnyen lemaradhatunk, ha a hagyományos utat járjuk; és lehetőség, mert új, bátor modellek bevezetésével irányt mutathatunk nemcsak a régiónak, hanem Európának is. Ebben a fordulatban kulcsszerepet játszik két fogalom: a csoport intuíció és a MI. Ezek ötvözése alapvetően változtathatja meg az oktatást, a kutatást és az innovációt.
Köztudott - helyzet van!
A MI az oktatásban paradigmaváltást eredményez, amely számos területen alapvetően alakítja át a tanulás és tanítás folyamatát. Először is, lehetővé teszi a legkiválóbb, globálisan elérhető legkiválóbb tananyagokhoz való online hozzáférést, ezáltal a tudás demokratizálását és a tanulási lehetőségek kiszélesítését. Másodszor, a technológia révén megvalósul az egyénre szabott oktatás, amely figyelembe veszi a tanulók eltérő képességeit, motivációit és fejlődési ütemét. Harmadrészt, az MI által támogatott pedagógiai környezet elősegíti az önálló munkára való nevelést, valamint a tanulói autonómia és felelősségvállalás erősödését. Kiemelt jelentőséggel bír a tehetségek azonosítása és gondozása, amelyben az MI képes új mintázatokat felismerni, valamint a hagyományos oktatási eszközöknél hatékonyabban támogatni a kiemelkedő képességek fejlődését. Emellett a tanulás és az alkotómunka szervezése egyaránt kiterjed a valós és a virtuális terekre, amelyek integrált használata új dimenziókat nyit a tudásátadásban és a kollaborációban. A pedagógus szerepe e változások közepette radikálisan átalakul: a hagyományos ismeretátadó funkció helyett egyre inkább a mentor és a facilitátor szerepkör kerül előtérbe. A tanárok így nem csupán oktatóként, hanem együttműködő partnerként vesznek részt az alkotó tanulási folyamatokban, elősegítve a közösségi tudáskonstrukciót és a kreatív problémamegoldást. Ennek népszerűsítés több podcastban, például a Friderikuszéban megtörténik, amely szerint: A Mi alapvető változást hoz:
I. Az MI új helyzetet hoz létre: Személyre szabott oktatás mentorálással segítve az önálló munkavégzést
QR kódot kérek:
https://youtube.com/clip/UgkxMckcuLmM5sSWYEV79x1a1wMbNk4J-KYc?si=aadm1ETRzxJSnicW
Friderikusz: “Más típusú iskolákat, másfajta tanár- diák viszonyokat hozz létre mint, amit eddig megszokhattunk?” AI:”Az AI képes lesz arra, hogy egyénre szabott tanulási élményeket biztosítson, ahol a diákok saját tempójukban haladhassak, a technológia pedig folyamatosan alkalmazkodik a tudásukhoz és szükségleteikhez. Ez a személyre szabott oktatás teljesen más közelítést kínál mint a hagyományos módszerek. Az AI segíthet abban, hogy a tananyagokat a diákok igényeikhez alakítsák automatikus felismerve hol van szükség további magyarázatra, hogy hol érti meg a tanuló jobban a témát. Ez különösen hasznos lehet azok számára, akik valamilyen ok miatt lassabban haladnak. Vagy éppen azoknak, akik a többiektől kiemelkednek és egyedi kihívásokkal néznek szembe. A tanárok szerepe valószínű átalakul. Ők nemcsak tudást átadó személyek lesznek, hanem inkább mentorok, facilitátok lesznek, akik segítenek a tanulóknak az önálló tanulásban és a kritikai gondolkodásban.”
II. A legjobb oktatási rendszerekhez globális online hozzáférés van a valós és virtuális terekben
QR kódot kérek:
https://youtube.com/clip/Ugkx6yYTPu7ULyRWW7GopXS0jNpMD6luxF_B?si=uGCWq4x6zyOKNBRU
AI: “Az AI rutinszerű feladatok automatikus megoldásával a tanárok idejét felszabbithatja, hogy a tanárok a figyelműket a diákok szociális és érzelmi fejlődésre, valamint a mélyebb, összetettebb problémák megoldására összpontosithassák. Emellett az iskolák struktúrája is változhat. Mivel az IT mindenhol elérhető lehetőség van az online tanulásra a virtuális osztálytermekre és a globális oktatási rendszerekben. Az iskolák fizikai jelenlététől függetlenül mindenki hozzáférhet a legmagasabb szintű oktatáshoz bárhol is éljen a világon. Összességében az oktatás jövője olyan világot képzel el, ahol az AI a tanulásban segítő partner és az iskolák, valamint a tanárok alkalmazkodó interaktív és a személyre szabott tanulás irányába mozdulnak el. Az AI újfajta tanulási élményeket kinálhat, miközben a hagyományos értékek mint a kritikai gondolkodás, a szociális interakció és a kreativitás továbbra is központi szerepet játszanak.”
Az intuíció ereje
Az intuíció az emberiség egyik legősibb és legnagyobb ajándéka. Einstein szerint „az intuíció a szent ajándék, az értelem pedig a hűséges szolga”. Polányi Mihály a „kimondhatatlan tudás” fogalmával írta le, amely bennünk él, de szavakkal nehezen közvetíthető. A történelem nagy áttörései – Newton felismerései, Einstein isteni szikrája a relativitáselmélet megszületése, a DNS szerkezetének felfedezése – mind magukban hordozták az intuíció szikráját! Az ember képes meglátni azt, amit a számok és adatok még nem mutatnak. A mai világ komplexitása azonban meghaladja az egyéni intuíció kereteit. Ezért kell továbblépnünk: az egyéni megérzésekből eljutni a közösségi szintű bölcsességhez, a csoport intuícióhoz.
Mit jelent a csoport intuíció?
A csoport intuíció több, mint az egyének tudásának egyszerű összeadása. A közösség tagjai nemcsak megosztják tapasztalataikat és érzéseiket, hanem egy közös térben magasabb szintű felismerésekhez jutnak. A kutatások egyértelműek: a sokféle háttérrel rendelkező, együttműködő csoportok sokszor pontosabb döntéseket hoznak, mint a legjobb egyéni szakértők. James Surowiecki A tömegek bölcsessége c. művében ezt „kollektív intelligenciának” nevezi, Anita Woolley és munkatársai pedig empirikusan is igazolták: a csoportok teljesítményét egyfajta közös intelligenciafaktor határozza meg. Más szóval: a jövő legnagyobb erőforrása az, ha képesek vagyunk kiaknázni a csoportokban rejlő megérzéseket, tudást és kreativitást.
Miért kulcsfontosságú a MIAIntuició az oktatásban?
Az oktatás jelenleg számos válságtünettel küzd:
- a frontális, passzív tanulás még mindig uralja a rendszert,
- a lexikális tudás felhalmozása háttérbe szorítja a kreativitást,
- a tananyag lassan követi a változó világot,
- a közösségi együttműködés helyett az individualizmus dominál.
A munkaerőpiac és a társadalom viszont mást követel:
- együttműködésre képes fiatalokat,
- csapatban gondolkodó, rugalmas problémamegoldókat,
- kreatív ötleteket, amelyek a fenntartható fejlődés kihívásaira is választ adnak.
A csoport intuícióra építő tanulás képes átfordítani ezt a paradigmát. Az iskola nem pusztán tudásátadás színtere lesz, hanem a közös gondolkodás és alkotás műhelye.
Kockázatok, ha nem változtatunk
Ha nem lépünk időben, a következmények súlyosak lehetnek:
- a fiatal tehetségek továbbra is elhagyják az országot,
- a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetközi súlya tovább csökken,
- a hazai ipar és innováció nem tud felzárkózni a globális versenyben.
Ezzel szemben egy új modell – amely egyszerre épít a csoport intuícióra és az MI-re – képes lehet megállítani az elvándorlást, új lendületet adni az oktatásnak és visszahelyezni Magyarországot a tudományos-társadalmi térképre.
A MIAIntuició modell – Ember és gép együtt
A mesterséges intelligencia sokakban félelmet kelt, mintha a gép átvenné az ember helyét. A valóság azonban más: az MI olyan mennyiségű adat feldolgozására képes, amit az emberi elme soha nem tudna. Az ember viszont képes értelmezni, kontextusba helyezni és erkölcsi felelősséggel döntéseket hozni. Az igazi forradalom akkor jön el, amikor az embercsoport és a gép nem versenyez, hanem együtt gondolkodik. Az MI számol, rendszerez, elemez – az embercsoport pedig megérzi, értelmezi és dönt. Ez az új MIAIntuiciós modell, amelyben a csoport intuíció és a mesterséges intelligencia alkotó módon spirális gondolkodással segít egymást.
Az oktatás új terepei
Az új megközelítés a gyakorlatban is bevezethető:
- Középiskolákban: a projektalapú tanulás kiegészíthető csoport intuícióra építő feladatokkal, ahol a diákok megérzéseiket is megfogalmazzák.
- Egyetemeken: interdiszciplináris hallgatói csoportok dolgoznak MI-eszközökkel valós problémákon, de a végső döntéseket közös intuíciós folyamat formálja.
- Kutatásban: az MI és a kollektív bölcsesség integrálása új döntéstámogató rendszerekhez vezet, amelyek pontosabbak, mint a pusztán adatalapú előrejelzések.
A BME ebben a folyamatban zászlóshajó lehet, és modellként szolgálhat az egész magyar felsőoktatás számára.
Nemzetközi példák és magyar esély
Világszerte megjelentek kezdeményezések a kollektív intelligencia területén:
- az MIT és a Stanford a közösségi döntéshozatal kutatásába fektet,
- Párizsban Pierre Lévy „intelligence collective” programja fut,
- Szingapúr és Dél-Korea nemzeti stratégiába illesztette az MI-vel támogatott oktatást.
Magyarország akkor válhat sikeressé, ha nem egyszerűen másol, hanem saját modellt alkot: a csoport intuíció és a mesterséges intelligencia együttes bevezetését. Ez a kombináció ma még sehol sem vált nemzeti stratégiává. Ez lehet a magyar áttörés.
Javasolt lépések
- Pilot program indítása a BME-n és kijelölt középiskolákban.
- Tanárképzés a csoportintuíció-alapú módszerek elsajátítására.
- Nemzetközi együttműködések – MIT, Stanford, Sorbonne – partnerségben.
- Versenyprogramok szervezése: például Verseny a Fenntartható Fejlődésért, ahol diákok és kutatók MI-vel együtt keresnek megoldást globális problémákra.
- Kormányzati ösztönzők az oktatás és kutatás innovációs fordulatához.
Csoportos szellemi alkotótechnikák
A csoportos szellemi alkotótechnikák olyan módszerek, amelyekben egy csoport tagjai együtt dolgoznak egy probléma megoldásán, ötletek generálásán vagy kreatív feladatok végrehajtásán. Ezek a technikák kihasználják a csoportdinamikát és a különböző nézőpontokat, hogy hatékonyabb és innovatívabb eredményeket érjenek el, mint az egyéni munka során lehetséges lenne.
Néhány gyakran alkalmazott csoportos szellemi alkotótechnika:
A csoportos szellemi alkotótechnikák előnyei:
- Magasabb kreativitás és innováció:
A sokszínű nézőpontok és ötletek kombinációja új, kreatív megoldásokhoz vezethet. - Jobb problémamegoldás:
A csoport tagjai közösen azonosítják a problémákat, elemezik azokat és közösen keresik a megoldásokat. - Növekvő elkötelezettség:
A csoport tagjai jobban azonosulnak a közösen kidolgozott megoldásokkal. - Hatékonyabb információcsere:
A csoportos munka során az információk szabadon áramolnak, és a tagok jobban megértik egymás nézőpontját. - Fejlesztett kommunikációs készségek:
A résztvevők megtanulják hatékonyabban kommunikálni és együttműködni másokkal.
Példa a gyakorlatban: Egy szoftverfejlesztő csapat brainstormingot tart egy új mobilalkalmazás funkcióinak kitalálására. A csapat tagjai különböző háttérrel rendelkeznek (fejlesztő, dizájner, marketinges), így különböző szempontokból közelítik meg a problémát. A brainstorming során a tagok szabadon “dobálják” az ötleteket, majd a legjobbakat kiválasztják és tovább finomítják. A módszer eredményeként egy olyan funkció kerülhet a termékbe, amire az egyéni munka során nem is gondoltak volna. Fontos megjegyezni, hogy a csoportos szellemi alkotótechnikák hatékonysága nagyban függ a csoportvezető tapasztalatától és a technika megfelelő kiválasztásától is.
A MIAIntuíció teamek versenye
– A mesterséges intelligencia alkalmazásával
1. Bevezetés
A mesterséges intelligencia (MI/AI) ma már nem csupán technológiai vállalatok és kutatóintézetek eszköze, hanem az oktatás része is. Magyarországon a Digitális kultúra tantárgy keretében az általános iskolákban is megjelent, az egyetemeken pedig tanszékek és kutatócsoportok foglalkoznak vele. A diákok világszerte több ezer MI/AI -alkalmazáshoz férnek hozzá, így elmondható: helyzet van. A kérdés nem az, hogy használjuk-e az MI-t, hanem hogy hogyan tanuljuk meg jól és közösen használni.
2. Az új kihívás – a spirál gondolkodási modell
A gyorsan változó MI-környezetben a lexikális tudás helyett a kompetenciák kerülnek előtérbe. A siker kulcsa a spirális gondolkodásmodell, amely az alábbi elemekből áll:
- Intuíció a párbeszédben (promptolásban),
- Következetesség az ellenőrzésben,
- Visszacsatolás a hibák javításában,
- Az ismétlődés és fejlődés spirálja.
Az emberi csoport és a gép kölcsönös, alkotó együttműködése ebben a körforgásban valósul meg. Ez a modell új minőséget ad a tanulásnak: az ismeretszerzésből élményszerű, kreatív közös alkotás lesz.
3. Célkitűzés – együttműködés és Flow-élmény
Az új pedagógiai cél: a diákok tanulják meg az MI-vel való együttműködést kiscsoportokban, hogy eredményeik jobbak legyenek, miközben átélhetik az alkotás örömét. Ez Flow-élményt biztosít, amely növeli a motivációt és a tanulás hatékonyságát. A tanár szerepe is átalakul: nem frontális ismeretátadóként, hanem a folyamat résztvevőjeként, mentoraként támogatja a csoportokat.
4. Az új alkotó modell – verseny az oktatásban
A múltból ismert csoportos kreatív technikák (brainstorming, brainwriting) ma digitális környezetben új lehetőségeket kapnak. A javaslat: építsünk az iskolákban MI-alapú versenyeket.
- Háziversenyek az osztályokban,
- Iskolai és regionális versenyek,
- Országos és nemzetközi szint – akár az olimpiához hasonló formában.
A verseny nem a rivalizálást, hanem az együtt tanulás örömét szolgálja. A diákok egymástól és az MI-től tanulva fejlődnek, miközben erősödik a közösség és az innovációs készség.
5. Kitekintés – nemzetközi keretek és példák
Az Európai Bizottság és az OECD már 2022-től dolgozik az MI etikus oktatási keretein. Az EU AI Act (2024) és a frissített nemzeti MI-stratégia (2025) kiemelten kezeli az oktatás és kompetenciafejlesztés kérdését.
Nemzetközi példák:
- Észtország – 2025 szeptemberétől minden 16–17 éves diák és tanár személyes MI-hozzáférést kap.
- Anglia – iskolák kreatív projekteket építenek MI-re: például történetírás képgenerálással, vagy tudósok „megszólaltatása” MI segítségével.
Ezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy az MI-t nem elrejteni, hanem pedagógiai célokra tudatosan és versenyformában érdemes alkalmazni.
Összefoglalás és javaslat
A mesterséges intelligencia bevonása a tanulásba nemcsak lehetőség, hanem szükségszerűség. A jövő oktatása a következő lépésekben erősíthető:
- Spirál-modell beépítése a Digitális kultúra c. tantárgy keretébe.
- Tanárképzés az etikai és módszertani kérdésekre.
- Pilotprojektek: házi és iskolai versenyek szervezése.
- Nemzetközi együttműködés az élő példák alapján.
A cél: olyan fiatal generáció nevelése, amely képes az MI-vel közösen, örömmel és felelősen alkotni, a Flow élményét megélni. Ez a modell egyszerre szolgálja a tudás, a kreativitás, a közösség és az ország jövőjét. 1980-ban a csoportos intuíció tudatos alkalmazása elindult, jelenleg a munka folytatható új helyzetben! Közel 50 év után a hálózatos innovációs folyamatok menedzselése új alapokon legyen: MI a MI alkalmazásával!
Függelék
Főbb csoportos szellemi alkotó technikák
QR kódokkal, felváltva hol jobbra, hol balra kérem a QR kód fotóját:
- Brainstorming (OSBORN):
A résztvevők szabadon, kritika nélkül dobálják az ötleteket, majd később szelektálják és értékelik azokat. A MeRSZ - Akadémiai Kiadó szerint - Brainwriting:
Egy írásos brainstorming módszer, ahol a résztvevők írásban rögzítik az ötleteiket, majd továbbadják a szomszédjuknak, aki erre építve generál új ötleteket. - 6 kalap technika (Edward de Bono):
A résztvevők különböző "szerepekben" (különböző színű kalapok) gondolkodnak, amelyek a racionális, érzelmi, kreatív, óvatos, pozitív és negatív nézőpontokat képviselik. - Delphi-módszer:
Egy iteratív módszer, ahol a szakértők névtelenül, írásban fejtik ki véleményüket, majd visszajelzést kapnak a többi szakértő véleményéről, és ez alapján finomítják a saját nézőpontjukat. - Szinektika:
Egy módszer, amely a metaforák és analógiák használatával segíti az új ötletek generálását. - Nominal Group Technique (NGT):
Egy strukturált brainstorming módszer, amely a szavazás és a rangsorolás segítségével választja ki a legjobb ötleteket.
Modern demokrácia
új alapokon
– Tudásközösségek mint a demokrácia új pillérei
Bevezetés
„A demokrácia nem maradhat fenn, ha a tudatlanság uralkodik.”
— Diane Ravitch
A 21. század társadalomszervezésének kihívásai alapjaiban kérdőjelezik meg a pártrendszer hagyományos szerepét. A globalizáció, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság válságai új kereteket követelnek. Ebben a kontextusban jelenik meg az egyetemekre - Alma Materek alapján - épülő, pártok nélküli demokráciamodell, amely az értelmiség, a tudásközösségek és a bázisdemokráciák erejére épít.
1. Globalizáció és világméretű összekapcsoltság
A nemzetállamok keretei szűknek bizonyulnak a globális kihívások kezelésére. A globalizáció „kényszerű együttműködésre” épül, amelyet a politikai pártrendszerek gyakran nem képesek rugalmasan követni¹. Az egyetemek nemzetközi hálózatai (EUA, Erasmus+, Horizon Europe programok) lehetővé teszik a tudás globális áramlását és a problémák közös megoldását.
2. Digitalizáció és hálózati társadalom
Az információs és kommunikációs technológiák alapjaiban szervezik át a hatalmi struktúrákat². A pártok elvesztették monopolhelyzetüket az információ közvetítésében. Az egyetemek, mint a tudás hiteles központjai, képesek biztosítani a digitális deliberáció hitelességét és átláthatóságát.
3. Egyetemek és tudásközösségek szerepe
A demokratikus legitimáció alapja a „deliberatív nyilvánosság”³. Az egyetemek éppen ezt a deliberatív teret biztosíthatják – ideológiai megosztottság nélkül. Az „Alma Mater Parlament” modellben a döntések nem politikai lojalitáson, hanem szakértelmen és közösségi felelősségen alapulnak.
4. Mesterséges intelligencia és automatizáció
Az automatizáció a munkaerőpiac radikális átalakulását okozza⁴. A politikai pártok rövid távú érdekei azonban gyakran nem alkalmasak a változások előrelátó kezelésére. Az egyetemek interdiszciplináris tudásközpontjai képesek az MI-t a deliberáció támogatására használni: modellezés, adatelemzés, társadalmi hatások vizsgálata.
5. Fenntarthatóság és ökológiai szervezés
A fenntartható fejlődés politikai gyakorlata gyakran érdekcsoportok foglya⁵. Az egyetemek kutatási potenciálja és innovációs képessége révén azonban képesek hosszú távú, közérdekű megoldásokat előmozdítani. Ha a törvényhozás az Alma Mater központokra épül, a fenntarthatóság nem szlogenné, hanem intézményes döntési alapelvvé válik.
6. Közösség és identitás válsága
A modern társadalmakban az identitás „folyékony” és instabil⁶, ami fokozza a polarizációt. A pártok ezt gyakran kihasználják, ahelyett hogy hidat építenének. Az egyetemek, történelmi-kulturális gyökereik révén, képesek újraértelmezni a közösségi identitást, a szolidaritás és a közös értékek alapjára építve.
Összegzés
A modern társadalomszervezés alapkérdése: hogyan lehet egyensúlyt teremteni a globális kihívások és a helyi közösségi igények között.
- A pártok erre a feladatra egyre kevésbé alkalmasak.
- Az egyetemekre épülő demokráciamodell viszont képes biztosítani a szakértelem, hitelesség és közösségi felelősség hármasát.
Ez a modell a demokráciát nem politikai technikaként, hanem élő társadalomszervezési folyamatként értelmezi, amelyben a tudás és közösségszervezés szövetsége új politikai kultúrát teremthet.
Jegyzetek / Hivatkozások
- Held, D. – McGrew, A. (2007): Globalization/Anti-Globalization: Beyond the Great Divide. Polity Press.
- Castells, M. (1996): The Rise of the Network Society. Blackwell Publishing.
- Habermas, J. (1992): Faktizität und Geltung. Suhrkamp.
- Brynjolfsson, E. – McAfee, A. (2014): The Second Machine Age. W. W. Norton & Company.
- Dryzek, J. S. (2013): The Politics of the Earth: Environmental Discourses. Oxford University Press.
- Bauman, Z. (2001): Community: Seeking Safety in an Insecure World. Polity Press.
A TikTok-n vannak csoportok, virtuális közösségek. Jelen időben megy a beszélgetés. Ez alkalmas szellemi alkotó technikák alkalmazására.
A 80-as években több száz csoportmunkát szerveztünk és moderáltunk. Könyvek is születtek. Akadémiai értekezések is. A múlt:1984-ből: BEN! Ezért kerül a csizma az asztalra: Új vizeken hajózva!
Az MIAI megteremtette az új irányt!
Már volt közösségi média. A csoportok és oldalak!
A Titkok nyitott közvetítéseket szervez. A telefon a kamera. Házi stúdió szinte adódik. Podcastok is létrehozhatók. A beszélgetések alapján van alkalom brainstormingra. A megjegyzések lehetővé teszik a chatelést. Brainwriting létrehozását. A párbeszédbe bekapcsolható a MI.
A téma sokféle lehet. Vannak triviális témák: a oktatási tér!
- Az iskolában szülői értekezlet témájában alkotó beszélgetés szervezése (SZÜLŐK)
- A tanulók csoportokba szervezése és alkotó munka moderálása.
- Versenyre készülés. Vegyes csoportok. Család. Osztálytársak. Tanulók és tanárok. Kötött és szabad témák.
Mi a feladat?
Családi stúdiók létrehozás. Telefon és telefon állvány és tartozékok max. 20 eFt.
Kezdjük el.
Nálunk kettő lesz.
Jó lenne, ha követők lennének.
Vili iskolája.
Cini egyeteme.
Nem nagy beruházás.
Téma és időpont kell. És elkötelezettség. Ez a jövő.
Kultúra.
Beszélgetések a TikTok-on, 9 éves unokám Ács Vilivel és az AI-vel, a közös alkotás inspirált.
Tehát a TikTok inspirál, Ács Vili lendületet ad. Induljunk el.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése